2010. október 3., vasárnap

Házibuli Attilával tv felvétel




Ez a nap is olyannak tűnt, mint a többi. Borongós, felhős szürke éggel köszöntött rám a reggel. De még is más volt. Izgalommal kezdtem el készülődni, hiszen este lemezem fő címdalának bemutatója várt rám, Házibuli Attilával című műsorban.
Begördült a limuzin a Ramada – Resort Hotel és Aquapark főbejárata elé, amiből természetesen én szálltam ki, két gyönyörű táncoslányom, Szekeres Kinga, és Kodella Kitti társaságában.

A forgatás az Aquapark, fedett, kupolás részében zajlott. A szám is tátva maradt a látványtól. Az, hogy fantasztikus volt, nem írja le mindazt, ami ott várt minket.
Közben megérkezett Molnár László is, a mesterfodrász, aki szintén megkoronázta ezt a látványt egy csodás hajkölteményekkel a lányoknál, s természetesen, rajtam is. ;)
A felvételre várakozás közben, a lányok gyakoroltak, hogy minden zökkenőmentesen menjen, majd mikor színpadra álltunk, és megszólalt a zene, az ereimben elkezdett lüktetni a vér, és igyekeztem mindent beleadni.



Jó volt látni, hogy az emberek már ismerik a dalaimat, és sokan velem is énekelték ezeket. A dalok végén pedig hatalmas ováció volt. Ezt az érzést igazán leírni nem lehet.

Az est házigazdája, Tilinger Attila pedig rendkívül kedvesen fogadott. Bízom benne, hogy az ő tetszését is elnyerte a produkcióm, s a következő felvételen újra találkozhatunk.
Az út hazafele nagyon hosszúnak tűnt. Elcsigázottan, de jóleső érzésekkel telve gondoltunk vissza, a néhány órával azelőtti tv felvételre. Ezt te is hamarosan láthatód, a hálózat tv, Házibuli Attilával című műsorában…

A fotókat, mint mindig, most is a Zalai Hírlap fotósának, Kalamár Sándornak köszönhetjük, aki már réges-rég csapatunk oszlopos tagja.


A videót pedig, az előkészületektől a felvételig, itt láthatod:


Jobb minőségben pedig a youtube-on nézheted meg, a következő linken:

http://www.youtube.com/watch?v=V4ISvrnvdVQ

2010. szeptember 28., kedd

Neked túl könnyű - Új videóklip forgatás (1.nap)


Nem telt el hosszú idő, de a csapat úgy érezte, ideje előrukkolni valami újjal, hiszen a rajongók már újra ostromolják a sármos énekest. Nem volt egyszerű a választás, de végül is, megszületett a döntés. Most egy lassú dal, a Neked túl könnyű került terítékre, hogy képi világban is megteremtse mondanivalóját. Ahogy már eddig is, most is a fiatal és tehetséges rendező, operatőrrel, Gerócs Balázzsal dolgozik a stáb. De a képek eddig merőben szokatlanok lesznek a már megszokott stílustól. Keverednek az emlékképek és a valóság, a harsányan színes és klasszikus fekete fehér, de ugyanakkor egységes harmóniát teremt a dal hangulatához.

Ez a forgatás most összetettebb, több napos, és természetesen több helyszínes lesz. A mai napot stúdióban töltöttük, ahol a videó egy része készült el, ének felvétel közben. Több kameraállásból is vettük a jelenetet, hogy mindig a legmegfelelőbbet választhassuk ki majd a vágásnál. De az igazi, nagy volumenű forgatás még hátra van, ahol exclusive, luxus környezetben elevenednem meg a dal egyes elemei, ahol az erotikát sem nélkülözzük. De ez még maradjon egyelőre titok.
De hogy igazán tökéletes legyen minden, a dalt újra elővettük, leporoltuk, kicsit újrahangszerelve kerül majd a lányok elé, hogy legszebb szerelmi emlékeiket újra felidézhessék a dal hallatán…

2010. szeptember 19., vasárnap

Új dal Nagykanizsáról, nem csak Nagykanizsaiaknak!


Lehet szeretni, és lehet nem szeretni Nagykanizsát. De sok ismert, tehetséges embert adott már az országnak, világnak. De a problémák nem csak ebben a városban vannak, hanem az egész országban. Ezért fontos, hogy az emberek, a Magyarok végre összefogjanak, és összetartsanak. Egy nagykanizsai Civil Szervezet felkérésére készült eg dal, Nagykanizsáról. Bár nem csak erről a városról szól ugyanakkor. Mindenki magáénak érezheti, hiszen nem csak itt van tennivaló, hogy élhetőbb környezetet teremtsünk magunknak. Sok minden tőlünk, a lakóktól függ. Ha nem tartunk össze, elveszünk,s nemzeti öntudatunk a múlt sötétségébe vész.


Ezért is szól David dala most mindenkihez, s bízunk benne, hogy a szöveg, a dal eléri célját, hogy felismerjük, csak együtt megy tovább minden úgy, ahogy szeretnénk. Az álmainkat csak együtt, összefogva tudjuk megvalósítani. Ehhez a dalhoz készült videó, bár Nagykanizsán forgatódott, nem feltétlen csak a Nagykanizsai lakosoknak szól. Te is tehetsz a városodért, faludért. Csak akarat és elszántság kérdése. Az érdektelenség elpusztít minden értéket, amiért őseink küzdöttek, s haltak meg...

A videót a youtube-on is meg tudod nézni, ráadásul HD minőségben a következő linken:

http://www.youtube.com/watch?v=0oSocJRIHog

Vagy itt:

2010. augusztus 25., szerda

Kisrécse - 2010. augusztus 22.


Eljött a vasárnap is. Nem volt egyszerű, hiszen az előző napok eléggé megviseltek minket. De azért nem vallottam szégyent, úgy gondolom. Beleadtam apait anyait, na meg lehet, kicsit többet is.:)
Kicsit megijedtem, amikor felmentem a színpadra, hiszen egészen más korosztály, és közönség várt, mint eddig. De ha menni kell, akkor menni kell. Fel a színpadra, és indul a banzáj. Szerencsére azt hiszem, egészen fel tudtam piszkálni a közönség hangulatát. Ilyenkor oldódom én is, mint jegygyűrű a kénsavban. :)
Így azt hiszem, ezzel a fellépéssel is egy sikeres hétvégi sorozatot zárhattam. S bízom benne, a következők sem lesznek rosszabbak. Hiszen, azt hiszem, az éneklés az életem. S egy közismert Máté Péter sorral zárnám, hisz: "Zene nélkül mit érek én?" :)))

Őr, Nyírtét, Iklad


Eljött a másnap. A kicsit másnapos másnap. Mondhatni, hogy egy volt kollégám dalával indítsak:
"Hosszú volt az éjszaka,
Jó a társaság..."
Igyekeztünk nem túlzásba vinni, kivétel Tomeket, a technikusunkat, aki mint próbababa a kirakatból, úgy dőlt ki az éjszaka folyamán. Vélhetően, nem csak a fáradtságtól. :)
Szóval, kedves vendéglátóink, Éva néniék ropogós grillcsirke combokkal ébresztettek. Persze, hogy ellenállhatatlan volt. Reggeli után egy kis édes semmittevés, majd irány Nyírtét.
Iszonyat meleg volt, izzadtunk rendesen. Fa meg a környéken sem. A színpad szinte izzott. Az emberek is árnyékot kerestek, több kevesebb sikerrel. A buli kicsit rövidebbre sikeredett. Csúszás volt, s mivel utánunk jött MC Haver és Tekknő Miki, akik mindenképp siettek tovább. Tehát, rövidítenünk kellett a közönség legnagyobb bánatára. De erre mondják: "Ilyen az élet, Babocsai néni..." :)
Aztán egy kis dedikálás a rajongóknak, s irány kocsi. Búcsút vettünk Misi barátunktól, aki eljött megnézni, majd célba vettük az autópályát, hiszen este Ikladon volt fellépésünk. Az úton mindig gondolkodunk, hogy milyen közönség fogad majd minket, s reménykedünk, hogy emlékezetes estét, sikert aratunk náluk. Ikladon is nagyon jó közönségünk volt, mint szinte minden helyen, ahol megfordultunk. Leparkoltunk, majd megkerestük a technikát, egyeztetés céljából, és a szervező hölgyet. Aztán kis csúszással - mert az előttünk lévő fúvós zenekar odatapadt a színpadhoz, hogy úgy gondoltuk, lerobbantani sem lehet őket onnan -, de elkezdtük a műsort. Már az első pillanatokban hatalmas sikítozás, taps fogadott. Ennél jobb érzés nincs is egy előadó számára. És amikor a közönség is részese a produkciónak, akkor gondolom azt, hogy érdemes küzdeni.

A gyerekek sem maradtak ki. Feljöttek a színpadra, s jól érezték magukat. Az egyik kislány még cigánykerekeket is vetett. Fantasztikus volt, komolyan mondom. ;)

A koncert végén hosszú sorok a dedikálásért. Már megszoktam, hogy kézre, karra is kérnek. (Bár, szerintem soikáig csutakolhatják az alkoholos filcet, mire lejön. És az is nagyon jó, amikor látszik rajtuk, szeretik a zenémet, és CD-t vesznek. Hiszen megtisztelnek azzal, hogy nem letöltögetik, vagy kalóz kópiákban szerzik be. Ezért igyekszünk a CD árát alacsonyan tartani. De ez egy másik történet lesz majd. Most koncentráljunk a rajongókra és a bulira. :)

Miután végeztem, nem rohantunk egyből haza, hiszen volt még egy kis dolgunk. Van egy nagyon kedves Ikladi hölgy ismerősünk. Azaz, a managerem, Gabriello ismerőse, aki meglepett minket, de nem is akárhogyan.

Hruskó Olgi ugyanis, el nem fogod hinni mennyire finom sütiket sütött, csak a mi kedvünkért. Nagyon kedves asszony, nagyon nagy szívvel. Boldog voltam, hogy megismerhettem, hiszen a sütikbe úgy gondolom, a szívét is belesütötte.

De sajnos, minden jónak egyszer vége szakad, így az ottlétünknek is. Jött a nem várt búcsúzkodás, hiszen vagy 300km út várt még ránk hazáig. S mivel közel volt az éjfél, ideje volt indulnunk.
Az autópálya végeláthatatlan monoton kígyózása lassan lassan álomba szenderítette a kis csapatot, csak Gabriello volt talpon. ( Ciki lett volna, ha ő is elalszik, hiszen ő volt a sofőr! ) :)))
Majd hajnali 3 óra után megérkeztünk haza. Otthon, édes otthon... :)

A bulikról készült videót meg tudod nézni a következő linken:

http://www.youtube.com/watch?v=6ZY4WfOcfkQ

Augusztus 20. - Nyírtelek


Már dél körül elindult a csapat, hiszen augusztus 20-a lévén, egész nagy torlódásra számítottunk Budapest környékén. Bár, az autópályán Fehérvártól Siófokig szinte állt a forgalom. Szerencsére, mi a másik oldalon jöttünk.:) Engem a Balatonnál vettek fel, hiszen kivételesen 2 napot tudtam nyaralni. :)

Aztán hosszú autókázás után megérkeztünk Nyírtelekre. Nem volt nehéz megtalálni a helyszínt, hiszen mindjárt a település határától néhány méterre volt.
Persze, korán érkeztünk, így volt időnk megnézni az Evangélikus templomot, ahogy a lelkész lányától kaptunk "tárlatvezetést".
Majd vissza a helyszínre, ahol egy korsó hideg sörrel öblítettük le az út porát. Na, meg persze, főző verseny is volt a műsorom előtt, és sikerült megkóstolnunk a helyi specialitású " Tirpák - babgulyást ". Aztán következett az esti bulink, ahol a sikítozás már már túlszárnyalta a hangerőt, amivel a zenék dübörögtek. Pedig azért az sem volt piskóta!:) Egy újabb élménnyel gazdagodtunk, hiszen mind a szervező (Fintor Gábor), mind a közönség kellő lelkesedéssel doppingolt minket. Köszönet nekik.

Másnap a környéken volt megint buli, így nem lett volna érdemes hazautaznunk, hiszen, azért így is több, mint 600km-t tettünk meg. Egyik kedves barátunknál, és családjánál - Kállai Misi - kaptunk szállást és pazar ellátást.
Misi anyukája, Éva néni pedig a szabolcsi káposztával örvendeztetett meg minket. Volt húsos és kukoricás. Isteni volt, komolyan! Másnap reggel pedig fáradtságot nem kímélve, grill reggelivel vártak minket. Nem tudok mást mondani rájuk, csak, hogy fantasztikus emberek. Köszönet nekik mindezért!

Kora délutánig még pihentünk kicsit, aztán irány a kocsi, hiszen jött a következő helyszín, Nyírtét. Az ennivalóval és persze reményekkel telve neki is vágtunk az útnak. :)

A nyírteleki buliról pedig a videót megnézheted itt:

http://www.youtube.com/watch?v=qpa0L683m_8

2010. augusztus 16., hétfő

Rinyaújlak - Sand - Zalaapáti


Ez a hétvége sem telt el eseménytelenül. Fantasztikus bulik voltak, fantasztikus közönséggel. Elsőként itt van Rinyaújlak, melyet köszönünk Lovász Zsuzsannának. A műsor később kezdődött, a korábbi elhúzódó műsorok csúszása miatt, de idő azért még volt. :)

Ez a 300 fő alatti kis település kitett magáért a falunap alkalmával. A lelkes kis csapat végigtáncolta, végigtombolta a műsort, s nem akartak elengedni. Azt hiszem, egy előadó számára ez a legnagyobb megtiszteltetés, hiszen, amikor felmegyek a színpadra, a szívem és a lelkem is beleadom, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból, s a lehető legtöbbet tudjam nyújtani az ott lévő, szórakozásra vágyó emberek számára. Így a műsoridőt megtoldottuk még két dallal.:)

Sajnos, maradni nem igazán tudtunk - pedig szerettünk volna még egy kicsit -, hiszen az idő szorított. Vártak minket Sandon. Sand is néhány száz lelket számlál, de akik ott voltak a falunapon, úg gondolom, jól érezték magukat. És ez alól én sem voltam kivétel. Fantasztikus volt, ahogy az emberek velem együtt énekelték a dalok jó részét. Persze, a legújabb dalok még ismeretlenek voltak néhány ember számára, de a többség, s főleg a lányok már kívülről fújták az egészet. Ilyenkor gondolok arra, hogy megérte küzdeni a stúdióban is, hogy tényleg jó dalok szülessenek. hiszen az emberek megérdemlik a szórakozást, a napi kemén munkájuk után. A műsor után a dedikálás itt sem maradhatott el. A lányok lerohantak, én pedig igyekeztem mindenkinek adni a dedikálókártyából. ;)

Maradni azonban sajnos itt sem tudtunk. A műsor itt is hosszabb volt a tervezettnél, s már vártak minket Zalaapátiban. A szervező hölgy mondta, hogy sokan megkérdezték, hogy ugye, nem a Fekete Dávid megy? A hölgy megnyugtatta őket, hogy nem.:) Az emberek pedig fellélegeztek, és felszabadultak, amikor nem a Fekete Dávid szállt ki a kocsiból, hanem én. Úgy látszik, az a műfaj nem túl nagy kedvenc - vagy maga az előadó -, hiszen nem először fordul ez már elő.

Egy rövid beszerelés, és már indult is a buli. Már az első percekben kezdett telni a színpad előtti tér. A sátorban lassan fokozódott, forrósodott a hangulat. Az embereken látszott, hogy nagyon jól érzik magukat. Ez pedig engem is nagyon tud doppingolni. Bár folyt rólam az izzadtság - hiszen nem lustálkodtam a színpadon -, annyira élveztem a bulit, hogy muszáj volt lemennem az emberekhez a színpadról, és megénekeltetnem őket. Erről láthattok képeket is, a www.davidmusic.hu oldalon.

S, hogy milyen is volt ez a három buli? Lesd meg itt:



Ha pedig jobb minőségben szeretnéd, akkor a következő youtube linken tudod megnézni:
http://www.youtube.com/watch?v=ZwbeNnS53gE

Egy szó, mint száz, fantaszhtikus volt ez a hétvége, s köszönöm a csapatnak is, akik velem jönnek. A fotósunknak, Kalamár Sándornak, s a technikusunknak Tóth Tamásnak. S persze, a nélkülözhetetlen manageremnek, Gabriellonak is!

Ezen a hétvégén nagyobb távolságokat teszünk meg majd: Nyírtelek, Nyírtét, Iklad és Kisrécse lesznek. Ha tudsz, gyere el valamelyikre...

2010. augusztus 8., vasárnap

David buli - Darányban


Tegnap Darányban jártam. Egyik kedves hangmérnök barátunknak Palikának megszületett a kislánya Mia, s ezt megünnepelendő, betértünk hozzájuk egy kis grillezésre. Fantasztikus ételek voltak. A saláták fenségesek voltak. A csirke és a disznóhús pedig...
Szóval, a kaja és 1 doboz sör után irány a kocsi, és go Darány.:)

Előttünk egy népdalkör volt. Ilyenkor mindíg felmerül bennem a kérdés, hogy az emberek tulajdonképpen milyen műsort is várnak tőlem?! Aztán megtudtam, az emberek nem igazán vártak. Miért? Mert összekevertek Fekete Dáviddal. :)) Ennyit a szájhagyomány utján terjedő, s állandóan ferdülő hírekről. :)

De miután megláttak, mindjárt megjött a hangulat is, mert tudták, hogy a mai buli nem lesz nagyon "Fekete". :)))

Aztán fel a színpadra, s 40 perc tömény buli.:) És ahogy láttam, mindenki fantasztikusan érezte magát. Nem akartak elengedni, így megint egy ráadás dallal zártam. A Hotel Mentholra rázta mindenki rendesen. Persze, mint már megszokhattamindenki, ebből én sem vontam ki magam.:)

Aztán a polgármester meghívott minket a hivatalba, ahol nem szegülhetett ellen a csapat a szilvapálinkájuknak, mely állítólag már több-tízéves volt. Persze, azért a mértékre figyelni kell, még akkor is, ha nem én vagyok a sofőr.:)

Aztán eljött az este. Palika, akinél kezdtük a napot zenélt. megkért, kicsit segítsek be neki, és persze, erre nem mondhattam nemet, hiszen ő is sokat segített már nekünk. Ezért, hát ki a színpadra, s azokat a dalokat, melyeket ismertem, szívesen elénekeltem. Persze, a közönség sikítása, ujjongása ismét hozzátartozó eleme volt ennek a megmozdulásnak. Tulajdonképpen nincs is jobb érzés egy előadó számára, amikor tudatják vele, hogy szeretik, és jó az, amit csinál. Majd jött néhány közös dal Palika egyik ismerősével, Szandival is. (Ő van a képen.)

Aztán lassan búcsúzkodtunk, hiszen nekünk is indulnunk kellett lassan. Már mindenkit vártak otthon. Így nem maradt más hátra, be a kocsiba, s jóleső érzéssel telve - hiszen a polgármester, s a többiek is mondták, jövőre visszavárnak - elindultunk az éjszakai országúton hazafele...

Valahol vár rám - A videoklip

Elkészült végre, a hamradik, legújabb videóklipem a Valahol vár rám. A Viva tv-s I'm not a machine klip után egy kicsit témát váltottunk. Nem csak szövegben, de zenében is. A klip és a zene kontrasztot képez egymással szemben, hiszen elvileg egy könnyed nyári dalra gondolna az ember, de ennél sokkal mélyebb mondanivalója van, melyet a klip képi világa testesít meg.

Sokat dolgoztunk vele, mind az előkészítésnél, a forgatásnál valamint az utómunkánál. Mondhatni, elfáradtunk. A Forgatás alatt meg ömlött rólunk a víz, hiszen egy elhagyatott laktanya épületben voltunk, ahol nem csak, hogy normális szellőzés, légkondi nem volt, de még a lámpák is fűtöttek rendesen, s mindemellett vagy 28 fok volt este odakinn is. Benn meg vagy 50.
De mint mondják, a cél szentesíti az eszközt, hiszen, ahogy láthatjátok, egy remek kis klip kerekedett ki az egészből.

2010. július 22., csütörtök

Újabb bulik: Fonyód, Hencse, Görgeteg


A hétvége megint szorgalmasan telt. Egyik helyről mentünk a másikra. A kocsiban lévő légkondi mondhatni, az életünket mentette meg. Iszonyat meleg volt.
Fonyódon, bár este léptünk fel, a levegő még is fülledt, párás volt. S nem utolsó sorban, a szúnyogok sem kíméltek minket. Koncert után kimentünk a mólóra, s rajzfilmeket megszégyenítő módon, rajokban támadták az embereket a szúnyogcsapatok. Sokszor a közvilágítást is eltakarták, annyian voltak.
de a koncert jól sikerült, s azt hiszem,ez fontos.:)
A közönség pedig Fantasztikus volt. Nincs is annál nagyobb öröm egy előadó számára, amikor látja, hogy az emberek szeretik azt amit csinál. Ilyenkor még plusz belead apait-anyait, és igyekszik a lehető legtöbbet kihozni magából. Ezzel én is így vagyok. De íme egy videó:

http://www.youtube.com/watch?v=mM3phKHm1iQ

Másnap pedig két buli volt. Hencsén 15 órakor léptünk fel. Egy sátortetős színpad volt, alatta vagy 40 fok. Persze, a buli jó volt itt is, ami nagyon doppingolt. A polgármester, a szervezők és a közönség is nagyon kedvesek voltak velem. Remekül éreztem magam. S nagyon finomat főztek! ;)

Aztán mentünk tovább Görgetegre. Ott már este fele léptünk fel. Kicsit csúszott a műsor, de semmi gond nem volt. Remekül elfoglaltuk magunkat. :) Persze, a víz itt is ömlött rólam, hiszen a kánikula nem hagyta magát. :) De fantasztikus buli kerekedett ki ebből is. A Görgetegi asszonyok vezetője, Lovász Zsuzsanna pedig mód felett kedves volt, és persze, az ő közbenjárására szórakoztathattuk itt a közönséget. Ezt ezúton is köszönöm neki! ;)
Utánunk Tajtiboy volt a színpadon. Kicsit még maradtunk, de aztán a fáradtságtól és melegtől kimerülve, még is csak elindultunk hazafele. És íme egy videó ezekről a bulikról is:

http://www.youtube.com/watch?v=sMXTo4KfwQY

Videoklip forgatás


Nagyon fáradt voltam mostanában, sok volt a munka. Így a bloggal is kicsit megcsúsztam. De most pótlom. Múlt szerdán leforgattuk a harmadik videoklipet is. Nagyon jó stáb jött össze. Köszönet Ordasi Zsoltinak, aki fantasztikus ruhákat állított össze nekem, Füredi Timinek, aki szuper hajat varázsolt nem csak az én, hanem a többiek fejére is, és Horváth Olíviának, aki az egészet fantasztikus sminkekkel koronázta meg.
Szóval, eljött ez a nap is, amikor ismét kamera elé álltunk a legújabb dallal. Fantasztikus csapat volt. Gerócs Balázs, a klip rendezője és operatőre pedig remekül bonyolította le a feladat megoldását, hogy egy igényes, image klipet csináljon. A klipben mindenki részt vett szinte, aki a projectben dolgozott. A producerem, Gabriello remek és nem kis munkáját jellemzi, hogy minden szuperül volt megszervezve. Még a megyei újság is kinn voltés egy cikkel számolt be a forgatásról:

http://zalaihirlap.hu/sztarvilag/20100715_klippforgatas_


Bár roppant meleg volt, az ásványvíz liter szám fogyott, mindenki izzadt is rendesen, de remek hangulatban telt az este, mindkét helyszínen, ahol forgattunk.
Bízom benne, hogy ez a Valahol vár rám című dal nagy sláger lesz idehaza, s az emberek a klipet is jól fogadják majd.

Addig pedig egy kis ízelítő, hogy mit is csináltunk a forgatáson! :)






http://www.youtube.co/watch?v=98dTAs8IxnA

2010. július 11., vasárnap

Heresznye

Azt hiszem elmondhatom, hogy szerencsés vagyok. Nagyon jó csapat vesz körül, s velük öröm dolgozni. Külön köszönet Kalamár Sándornak, aki remek fotókat csinál a bulikon, ahol fellépek. Most pedig Heresznye.
Amikor megérkeztünk, kicsit féltem. Hiszen a nem túl sok lakosú faluban, ráadásul a falu napján hangulatot csinálni, egy nem túlzsúfolt helyen, nem a legegyszerűbb. Persze, én mindenhol a maximumod hozom ki magamból, hiszen az emberek, akik ott vannak, szórakozni szeretnének, s úgy hazamenni, hogy ez egy nagyon jó buli volt. Nos, azt hiszem, ez itt is sikerült. Legalább is, bízopm benne. De tény, élmény volt számomra is. Az emberek fantasztikusan kedvesek voltak. A Polgármestertől kezdve a rendezőkig. S meg kell említenem mindenképp a technikai virtuózt, Német Palikát, akinek ez úton is köszönom a remek technika biztosítását.
A buli végéreazért elfáradtam. A szúnyogok pedig folyamatos támadást intéztek ellenünk, de hála Sanyinak, a fotósunknak, aki előrelátóan hozott magával szúnyogriasztót.:))

És akkor íme a buliról készült videó:

http://www.youtube.com/watch?v=OsFpenHJqS4

Remélem, a következőn már te is ott leszel.:) A helyszíneket és időpontokat megtalálod a www.davidmusic.hu oldalon.

2010. július 4., vasárnap

Mesztegnyő után...

Tegnap este Mesztegnyőn, a falunapon léptem fel. Mondanom sem kell, a közönség fantasztikus volt, hiszen végigtáncolták az egészet. Látszott rajtuk élvezik a zenémet, ami persze, engem is felpörget. A legrosszabb olyan közönségnek énekelni, akiknek az arcán semmilyen reakciót nem lehet látni. De szerencsémre, ilyennel még nem találkoztam. ;)
Szóval visszatérve Mesztegnyőre. Kedvesek voltak a szervezők velünk, s minden zökkenőmentesen zajlott. A bulit pedig én is élveztem:

http://www.youtube.com/watch?v=MDmwuqWH_FA

Jövő héten hencsén lépek fel. Kíváncsian várom, ott milyen lesz. Addig pedig jönnek a dolgos hétköznapok.:)

2010. július 1., csütörtök

Zsitvabesenyő

Sokat gondolok a zsitvabesenyői bulira, ami a hétvégén volt. Fantasztikusan éreztem magam, s gondolom, a csapattqagok is. A vendéglátók fantasztikusak voltak a szervezés tökéletes, és hát Mária nagyon kitett magáért. Nagyon profin oldotta meg. Egyszóval fantasztikus volt. Bár az út hazafelé hosszú és nehézkes volt a rengeteg szarvas, róka és egyéb állat miatt - na meg a közel 5 órányi autózás -, de az élmény, amit Zsitvabesenyőn kaptunk, kárpótolt mindenért...
Kíváncsian várom, milyen lesz a most hétvégi fellépés Mesztegnyőn. ;)

http://www.youtube.com/watch?v=fv2R9Yxhg70